Tudtátok, hogy a világon a kávé a kőolaj után az egyik legnagyobb értékben gazdát cserélő áruja? A kávé és a kávéfogyasztás körül sok meglepő tény lát napvilágot az információ gyors áramlásának köszönhetően, valamint rengeteg kutatásnak is alapját képezi.
Pár meglepő tény a kávéfogyasztás világában
A világ legtöbb kávét vásárló és fogyasztó országa mindig azok, ahol a népességszám nagysága és a kávé szeretete egyenes arányban nő. Ugyanakkor, hogy melyik nemzet issza a legtöbb kávét, azt már egy főre szokás lebontani, a mértékegység pedig ezen belül is a csésze. Sokaknak talán meglepő tény, hogy az egy főre jutó kávéfogyasztás a skandináv országokban a legmagasabb, azon belül is Hollandia vezeti a sort egy 2014-es kutatásban mért adatok alapján. A tulipán országában átlagban naponta 2,4 csésze kávét isznak meg az emberek fejeként. Ez a szám azt jelenti, hogy szinte tényleg nincs olyan ember Hollandiában, aki ne inna meg naponta legalább 1 csésze kávét. Ezen kutatásból az is kiderült, hogy a nagy kávéfogyasztóknak hitt olaszok és magyarok viszonylag a sor végén kullognak nagyjából napi 1 csésze feketével. Valamint az afrikai országokban élők szinte nem is fogyasztanak kávét.
Ahány nemzet, annyiféleképpen isszák a kávét. Mi magyarok az olaszoktól és német területektől vett szokások kevert fajtája szerint fogyasztjuk a kávékat, azaz cukorral és némi tejjel. Továbbá legtöbbször eszpresszót rendelünk, csak úgy, mint az olaszok.
A szomszédos országokban halmozzák a kávézáshoz köthető élvezeteket. A belgák híres minőségű csokoládéjukkal ízesítik, míg a németek és a svájciak forró csokival keverik a kávét. Az osztrákok pedig tej helyett inkább a tejszínhabot részesítik előnyben.
Minél messzebb távolodunk el hazánktól, annál érdekesebb szokásokkal találkozhatunk. Például a marokkóiak borssal, a Közel-Keleten kardamommal és más keleti fűszerekkel bolondítják meg a kávékat. A mexikóiak felturbózzák a kávé vizelethajtó hatását egy kis fahéjjal. Az egyiptomiak az eddigi példákkal ellentétben semmilyen külön ízesítéssel sem élnek, ők a feketét feketén és tisztán hörpintik fel.

Fekete kávék
Tejeskávék
Forró csokoládék
Teakapszulák
Koffeinmentes kávék
Starbucks
Frei Café
Starbucks
Jacobs
Nescafé
L’Or
Illy
Café Frei
Café Frei
Segafredo
Starbucks
Omnia
L’Or
Café Frei
Instant kávék
Tassimo kapszulás kávéfőzők
Dolce Gusto Krups
Granola
Müzliszeletek
Teák
Kapszulatartók
Poharak és termoszok
Tisztítás, vízkőoldó
Tejhabosítók, kávédarálók
Vízszűrő kancsók
Vízszűrő betétek
Vízszűrő szettek